Bangkokban egy szex showműsort is megnéztem. Mégpedig a többiekkel együtt néztem meg, a csoportom tagjaival. Ezt a későbbiek miatt tartom fontosnak közölni.
Nonstop műsor volt, magyarán megállás, szünet nélküli. A produkciók egy idő után újra sorra kerültek. A közönség is nonstop cserélődött; akik végig néztek egy menetet, felálltak, átadták a helyüket egy másik társaságnak. Mikor mi bementünk éppen egy baszós jelenet ment; egy jóalakú, jópofa srác dugott egy csinos csajt a klasszikus misszionárius pózban: felülről a lába közé fekve. (A lány aztán később egy sörnyitót a pinájába szorítva egy sörösüveg kupakját is lepattintotta. Kamu volt persze.) A kefélés ritmusra, egy divatos sláger ütemére ment, ami humorossá tette a jelenetet. A közönség zavarodottan nevetgélt, igazi röhej akkor robbant csak ki, amikor egy szúnyog rászállt a srác csupasz fenekére, és hátra nyúlva egy váratlan és gyors kézmozdulattal lecsapta.
A csapatom zöme tisztes középosztálybeli polgáremberből állt, akik otthon nyilván nem zenére basznak, és olyan kunsztokat sem művelnek, mint például az álló farokra akasztott vízzel teli vödör cipelése, vagy a punciból pingponglabdák kilődözése. Mégis megnézték, sőt: élvezték ezt a meglehetősen pornográf, a keféléssel kapcsolatos váratlan megoldásokat tartalmazó műsort.
Annak az okát próbálom megfejteni: miért? Miért nézték végig, miért tetszett nekik?
Nyilván, mert otthon nem látnak ilyet. (Pont azért jöttek Thaiföldre, hogy lássanak.) De pontosítom a kérdést: mi hasznosítanak belőle, hasznosítanak-e valamit?
Régi vesszőparipám a szexuális és az étkezési kultúra összevetése. Gyakorlatilag mindkettő fontos az ember életében, nélkülük nem képzelhető el a lét. Mégis, az étkezési kultúra mindenütt jelen van, a tévéműsorok tele vannak főzésekkel-sütésekkel, rengeteg szakácskönyvet adnak ki, s egyébként is, a mindennapi beszélgetések során sokszor előjön. Szex-felvilágosító tévéműsor egyáltalán nincs, irodalom is alig van – de az emberek azt a keveset sem merik kézbe venni, beszélni sem igen beszélnek róla, és nemcsak azért, mert félnek, hogy mások megszólják őket; maguk is szégyenteljesnek érzik a szexuális képek és történetek bámulását, olvasását.
A választ is tudom, hogy miért van ez.
Azért, mert az emberek tudatában összekeveredik a szex és a pornó… az egészéges, szükséges és a létet teljessé tevő, letagadhatatlan szexualitás, és kizárólag a nemi izgalom felkeltésére alkalmas pornográfia. Félve merem kimondani, hogy az utóbbi sem minősíthetetlen gazság, de annyi negatív mellékzönge fűződik hozzá, hogy az ember nem szívesen beszél róla.
A pornográfiát a WikiSzótár úgy határozza meg, hogy az nyíltan testi tartalmú írás, kép vagy film, amely a nemi életet vagy a nemi szerveket durva célzatossággal, szemérmetlenül írja le, vagy mutatja be.
Hát én ezzel a meghatározással nem értek egyet.
Mi az, hogy „szemérmetlenül” írja le? Egyáltalán: mi az, hogy „szemérmetlenség”? Hol vannak a határai? Erről később ejtenék pár szót.
Életszerűbb és pontosabb meghatározást ajánlok.
A szex két – vagy több ember – őszinte, érdek néküli és örömmel művelt nemi kapcsolata. A szexuális tevékenység az emberi viszonyokat teljesebbé teszi, a jó szex – magamról tudom – közelebb hozza egymáshoz a művelőit.
A pornót én a reprodukáltság (írás, kép, film) mellett az alaptevékenységre is kiterjeszteném. Tehát arra is, amiről írnak, képet vagy filmet csinálnak. Amikor egy kurva elmegy egy pasival, az is pornográfia.
A pornónál legalább az egyik – vagy több – fél nem őszinte örömmel, magától vesz részt az akcióban, hanem vagy erőszak hatására, vagy pénzért. Míg a szex a felek mind teljesebb egymáshoz kapcsolódását szolgálja, addig a pornónál szó sincs ilyenről; a pornográf tevékenység a legjobb esetben is csak munkakapcsolatba hozza egymással a feleket.
A vicc az – dehogyis vicc! – hogy a szex és a pornó eszköztára teljesen megegyezik. Ezért aztán könnyű összemosni a kettőt, és az emberek, nehogy a pornográfia gyanújába kerüljenek – nem merik megismerni és kibontakoztatni a saját szexuális vágyaikat, késztetéseiket sem.
Tudom, sokan megköveznének érte, mégis kijelentem, hogy a pornográf tevékenységek szemlélete – sőt, csinálása néha – nem ördögtől való dolog. Gazdagítja az ember szexuális eszköztárát; érdekesebbé és intimebbé teheti a szerelmi kapcsolatot. Persze, nem kell túlzásba vinni, éjjel-nappal kurvákat hajkurászni, csinos, baszásra kapható fiúkat keresgélni, a neten reggeltől estig pornográf oldalakon lógni.
Ahogy mondtam: a bangkoki ponóműsor nézői tisztes polgáremberek, családapák és családanyák, vagy még házasság előtt álló ifjú emberek voltak valamennyien. (Én magam is az voltam; tisztes családapa.) Egyáltalán nem ütköztem meg azon, hogy a hétköznapi létükkel messze nem egybevágó pornóműsorra váltottak (váltottunk) jegyet. Csinálják csak, nézzék csak, okuljanak, hasznosítsanak belőle, amit tudnak. Hálás lesz érte a férjük, feleségük, vőlegényük vagy menyasszonyuk.
Azt még el kell mondanom, hogy végig élvezve a műsort, sőt, az első műsorszámot újra megnézve, azt láthattuk, hogy a csinos nővel szeretkező ugyancsak csinos fiúnak, nagyjából a kefélés ugyanannál a részénél megint rászállt a fenekére egy moszkitó, amit megint lecsapott. Ügyesen beépített elem volt a műsorban – annyira lehetett komolyan venni, mint magát a kefélést.
Azt ígértem, hogy a szemérmetlenségről is szót ejtek még ebben az írásban. Hogy mi számít szemérmetlenségnek és mi nem, arról van egy jó történetem. De annyi mindent összehordtam itt most; ezt majd egy másik alkalommal mondom el.