A KERESÉS kötet fülszövegén az olvasható, hogy a regény egyik felét a különféle szexleírások teszik ki. Mások, akik beleolvastak a kéziratba, úgy vélekedtek, hogy színtiszta pornográfia. Az olvasók zöme az elutasítás talaján áll, s ha szex-leírással találkozik, nem tud különbséget tenni az az emberi kapcsolatokat teljessé tevő nemiség, és az öncélú, szenzációhajhász „ötven árnyalatos” primitív szexleírások között, s akármelyikkel találkozik, rögtön pornográfiát kiált.

A szexualitással foglalkozó részek valójában a teljes tartalomnak mintegy hat százalékát teszik ki a könyvben – erről bárki meggyőződhet, aki végig olvassa a regényt.

Miért akkor a benyomás és a valóság közötti óriási szakadék?

Míg a világirodalomban egyre nagyobb helyet kap a kapcsolatok szexuális oldalának pontos leírása, a magyar irodalom, „Környezet” részben röviden említett hatások miatt – alkalmazkodva a közízléshez – nem meri néven nevezni a szexuális vágyakat és cselekményeket. Szégyenlősködik, álszermérmeskedik, elhallgat és eufemizál.

A nemiség bemutatására (jótékony) rossztékony homály borul, ugyanakkor viszont a szexszel azonos jelentőségű élet-funkciónak, az étkezésnek, azaz az étkezési eszközök, folyamatok és örömök leírásának komoly hagyománya van itthon.

Egy rövid részlet Krúdy Gyula „Isten veletek, ti boldog Vendelinek” című novellájából:

„Mondja, Vendelin fiam, volna odakünn a konyhán egy kis darab csontos, vagy csontnélküli marhahús? Nem bánom, ha bordás is, de a gerincet jobban szeretem. De legnagyobb örömömre volna az a színhús, amelyet Pesten táfel-spitznek neveznek. Tudja, ezt enném és paradicsommmártással, fiatalhagymával, amelyet minden jobb vendéglőben termesztenek a pincében. Ha a vendéglős ád magára valamit, van fiatalhagymája.”

„…késével egy darabot óvatosan lenyisszantott a húscsomagból, hogy fele a falatnak zsíradék, másik fele hús legyen. A villájára tűzött falatot behintette sóval, majd megcsónakáztatta paradicsommártásban. A falatot aztán komolyan szájába bevette. Ezután ama tányérhoz nyúlt, amelyen zöldszárű hagymák virágoztak és a hagymát, miután annak fejét a sótartóba beleütötte: megszőfogaival nyakonharapta.”

Mi más ez, mint egy étkezés erotikus mélységű bemutatása?

Paralel szex-leírások a könyvben találhatók.

A történetek elmondása közben a szerző olyan akadályba ütközik, amelyet le kellett küzdenie, hogy tovább tudjon haladni.

Az akadály a női nemiszerv. Nem maga a dolog, hanem a kimondása. Hogy miként neveztessék. A szinonima-szótárban legalább ötven kifejezés kínálkozik a nők eme szervére, bárki fel tud sorolni ötöt-tízet – de egyik sem az igazi. Vagy aranyoskodók, vagy durvák, vagy pedig tudományosak. Reménytelen feladat mindegyiket végigvenni, és bebizonyítani, hogy melyik miért nem megfelelő; egyszerűen nincs a magyarban olyan szó, amely a tárgy (vagy élőlény?) szexuális jellegét a megfelelő tisztelettel, kedvességgel és intimitással adja vissza. A szerző, mivel nem akar szépelegni, többnyire a pina szót használja, de néha puncit, picsát, vaginát is mond. A nők számára meg a férfi nemiszerv néven nevezése jelent hasonló problémát.

Bár a megfelelő szavak kiválasztása szinte lehetetlen feladat, a regény nem hátrál meg a szexuális cselekmények pontos és őszinte leírása elől. Körülírásokat, szépelgő kifejezéseket, és összekacsintó sejtetéseket elkerülve igyekszik visszaadni a testi szerelem szépségét és méltóságát.

Ars poetica-ként álljanak itt egy fiatal amerikai író, Jillian Keenan erre vonatkozó szavai a „Szex, Shakespeare” című regényéből:

Nem ígérhetem, hogy mindenki elégedett lesz a szóválasztásaimmal. Saját nézőpontomból, saját szavaimmal kell írnom.

Végül még egy idézet, a híres amerikai írótól, Charles Bukowkitól. Neki egyszer valaki azt találta mondani: Aki olvassa az ön Nők című könyvét, annak az a benyomása támadhat, hogy önnek a nő csupán egy fenék, meg két mell. Bukowski nevetve csóválta a fejét és azt felelte: „Jajj, ne már! Olvasta és csak ennyit fogott fel belőle? Maga egy elbaszott alak.